Menü
 
Honlapom

www.konczsandor.hu

 
Kapcsolat

info@konczsandor.hu

Tiszalök

 
kedvenc művészeim:
 
Pontos idő
 
Háttérzene
 
Látogatók száma
Indulás: 2009-06-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Bemutatkozás

Koncz Sándor 


 

 

 

 

 


 

 

 


A nyírségi Balkány nagyközségben születtem 1966-ban, ahol fiatal éveimet töltöttem. Gyermekkorom óta a rajz, biológia és a természet szerelmese vagyok.
Alkotásaimat illetően: minden témában otthon érzem magam, kiváltképpen az állatokat szeretem megörökíteni, ezen belül is a vadak élethű ábrázolásara specializálódtam. E téma elsajátítása az, amit életcélomnak tekintek, melyet évek után is egyre inkább magasabb szintre kívánok emelni.
Tehetségemet Szántó Márta volt balkányi rajztanárnő fedezte fel, melyet szakértelmével próbált csiszolni a végletekig. Igen sokat köszönhetek Muray Róbert festőművész barátomnak. Okított, s rávilágított, hogyan értsem meg a különbséget a festészet és a festőművész között. Számos kritikáját megszívlelve beépítettem tanácsait műveimbe, amelyek már megállták helyüket más művészek előtt is.
A festészetben a legtöbbet, amit csak tanulhattam, a legkeményebb és legkritikusabb mesteremnek, Meszlényi Attilának tartozom hálával. A mai napig döntően az ő munkássága az, ami meghatározza alkotómunkámat, különös tekintettel a színek használatában. Alkotó tevékenységemért 1999-ben Nimród éremmel tüntettek ki.





Alkotásaim megtekinhetőek a:  www.kepafalon.hu weboldalon







 
Festmény ajánló

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre